A kor legkorszerűbb alapanyagaiból, egyszerű geometrikus formákkal épített elegáns megjelenésű bútorok.
Az Art Deco az 1920-as és 30-as évek meghatározó iparművészeti és építészeti irányzata volt, amely Franciaországból indulva hódította meg a világot. A stílus elnevezése az 1925-ös párizsi világkiállításról (Exposition Internationale des Arts Décoratifs et Industriels Modernes) származik, amely a francia luxus és kézművesség diadalmenetét hirdette. Ellentétben a későbbi, tömeggyártásra épülő irányzatokkal, a francia stílus megőrizte a 18. századi asztalosmesterség hagyományait, de azokat modern formavilágba öltöztette.
A bútorokat letisztult, geometrikus vonalvezetés jellemzi. Gyakoriak a lépcsőzetes formák (ziggurat), a körívek és a dinamikus, áramvonalas alakzatok, valamint a gyarmatbirodalmi hatásoknak köszönhetően megjelentek az afrikai és távol-keleti motívumok.
A francia bútorokat az extrém magas minőségű, sokszor ritka alapanyagok használata különböztette meg minden mástól. Kedvelték az ébenfát, a paliszandert (rózsafa), az amarantot és a mahagónit. Gyakran alkalmaztak gyökérfurnért a látványos erezet miatt. A felületeket gyakran díszítették elefántcsonttal, gyöngyházzal, teknőspáncéllal vagy akár cápabőrrel (shagreen / galuchat). A króm, a sárgaréz és az ezüstözött díszítések a modern, indusztriális haladást szimbolizálták. A francia Art Deco bútorok egyik legfőbb jellegzetessége a tükörsima, mély fényű politúrozás vagy a többrétegű japán lakkozási technika.
A korszakban új bútortípusok váltak népszerűvé, amelyek a modern életstílust szolgálták:
- A koktélszekrény: A tilalom korszakának és a partikultúrának köszönhetően a nappalik központi darabjává vált.
- Klubfotelek: A mély, bőrből készült, kényelmes fotelek a férfias eleganciát képviselték.
- Fésülködőasztalok: A női hálószobák ékkövei voltak, gyakran nagyméretű, kerek tükrökkel és krómozott lábakkal.
A francia Art Deco bútor nem csupán használati tárgy, hanem művészeti alkotás. Sikerének titka, hogy képes volt ötvözni a klasszikus francia eleganciát a modern kor technológiai optimizmusával. Hatása a mai napig érezhető a kortárs luxus belsőépítészetben, a gyűjtők számára pedig az egyik legkeresettebb stílusirányzat maradt.
A magyar Art Deco bútorművészet a 20. századi magyar iparművészet egyik legizgalmasabb és legszínvonalasabb fejezete, amely az 1920-as és 1930-as években élte virágkorát. Ez a stílus a magyar polgári kultúra utolsó nagy kivirágzása volt, mielőtt a második világháború és az azt követő politikai fordulat végleg felszámolta volna ezt az életformát.
A magyar art deco nem elszigetelten fejlődött, hanem szoros összefüggésben az európai, főként a párizsi (1925-ös világkiállítás) és a bécsi (Wiener Werkstätte) irányzatokkal. Magyarországon a stílus a trianoni trauma utáni konszolidáció időszakában vált uralkodóvá. A megerősödő városi polgárság igényelte a modernitást, de ragaszkodott a reprezentációhoz és a minőséghez.
A magyar art deco bútorokat a kettősség jellemzi: a geometrikus fegyelem és a dekoratív luxus egyensúlya. Jellemzőek a tiszta, építészeti jellegű formák, a lekerekített sarkok (az ún. „áramvonalas” design) és a függőleges hangsúlyok. Kerüli a burjánzó historizáló faragványokat. Ehelyett intarziával (berakás), egzotikus fafurnérok rajzolatával, vagy finom réz- és króm rátétekkel díszít. Gyakoriak a stilizált növényi motívumok és a keleties (orientális) hatások.
A magyar mesterek előszeretettel használtak nemes és ritka alapanyagokat, ami a bútorokat valódi műtárggyá emelte, mint például: Kaukázusi dió, palisander, makasszári ében, mahagóni és a jávorfa különböző változatai. Felületkezelésüknél a magasfényű politúr (sellak) használata alapvető volt, amely tükörszerű csillogást adott a felületeknek. Kiegészítőként elefántcsont, gyöngyház, nemesacél, krómozott csövek és gyakran tükörüveg betétek jelentek meg.
A magyar art deco sajátossága a népművészeti elemek finom beemelése volt. Míg a francia art deco hűvösebb és arisztokratikusabb, a magyar változatban gyakran megjelenik egyfajta otthonos melegség. A budapesti nagypolgári lakások belső terei – a beépített szekrénysorokkal, a különleges „koktél-szekrényekkel” és a kényelmes, mély fotelokkal – egy sajátos közép-európai életérzést közvetítettek.
A szocializmus évtizedei alatt az art deco bútorokat „polgári csökevénynek” tekintették, sok darab elpusztult vagy méltatlan körülmények közé került. Az 1990-es évektől azonban reneszánszát éli a stílus. Napjainkban a magyar art deco bútorok a műtárgypiac keresett darabjai. Egy-egy eredeti Kozma-szék vagy intarziás tálaló komoly értéket képvisel a hazai aukciósházakban.
A magyar art deco bútor több mint használati tárgy: egy korszak lenyomata, amelyben a kézműves precizitás találkozott a modern ipari formatervezés hajnalával. Eleganciája, anyaghasználata és időtálló formavilága miatt a mai modern enteriőrökben is megállja a helyét, hirdetve a magyar iparművészet egykori világszínvonalát.
A korszak magyar bútorművészete világszínvonalú volt, több tervezőnk nemzetközi hírnévre tett szert:
- Kozma Lajos: A modern art deco egyik legnagyobb mestere. Bútorai építészeti léptékűek, elegánsak és végtelenül precízek.
- Kaesz Gyula: A belsőépítészet teoretikusa és gyakorlati mestere, aki a funkciót és az esztétikát tökéletes összhangba hozta.
- Vágó Pál és Lukáts Kató: Akik a grafikai tervezést és a bútorművészetet ötvözték modern szemlélettel. (https://sites.google.com/site/butorstilus1/art-deco/magyar-art-deco-butorok)